A kívülálló

Akciófilmek

A kívülálló (Outlander) A film magyar tartalma: Messze, a távolban fénycsík lobban az éjszakában. Egy űrhajó ütközik a norvég fjordoknak, és a roncsok közül egy másik világ szülötte emelkedik ki, Kainan (James Caviezel), a harcos. Ám nincs egyedül, az űrhajó potyautasa, a vérszomjas Moorwen már lesben áll, hogy megbosszulja Kainan hadseregének tetteit. Elvágva otthonától az idegen bolygón, mely évszázadokkal le van maradva saját civilizációjától, Kainan…

A lehúzás

Filmvígjátékok‎

A lehúzás (The Hustle) A film magyar tartalma: A fiát egyedül nevelő Freddie (Al Shearer) nem túl elégedett az életével. Kártevők irtásával foglalkozik, ami nem túl kifizetődő munka, cserébe viszont csöppet sem kellemes, ezért aztán Freddie a napjait, no meg anyai hátterét fusimunkákkal és apróbb félrelépésekkel próbálja feldobni. Igen ám, de egy nap véletlenül elveszít 10.000 dollárt, ami egy ázsiai gengszteré, és mindössze egy hetet…

Régen menőbbek voltunk

2016-filmek, Filmvígjátékok‎

Régen menőbbek voltunk (Was hat uns bloss so ruiniert) A film magyar tartalma: Három bécsi párnak egy időben születik gyermeke. A harmincas éveik közepén vannak, sikeresek, lazák és nagyon coolok. És teljesen biztosak abban, hogy burzsoá allűrök nélkül fel tudják nevelni a gyerekeiket. Ám a valóság mást mutat. Régen menőbbek voltunk (Was hat uns bloss so ruiniert) angol tartalma: Three couples who are friends decide…

Botrányos történelem

Filmdrámák‎, Retro filmek

Botrányos történelem (Scandal in a Small Town) A film magyar tartalma: Leda Beth Vincent (Raquel Welch) egy Shiloh nevű kisvárosban lakik, ahol pincérnőként dolgozik. Van egy lánya, Julie (Christa Denton), aki középiskolába jár. Amikor tudomást szerez arról, hogy lánya népszerű történelemtanára, Baker tanár úr antiszemita és rasszista gondolatokat terjeszt az iskolában, Leda úgy dönt, hogy magyarázatot kér minderre. Kérése falakba ütközik, és senki sem támogatja…

Vad esküvő

2017-filmek, Filmvígjátékok‎

Vad esküvő (The Wilde Wedding) A film magyar tartalma: Eve Wilde (Glenn Close), az egykori mozicsillag ismét házasodni készül, ez pedig aggodalommal tölti el három felnőtt fiát, valamint első szerelmét, Laurence-t (John Malkovich), aki egyben a három közül a kedvenc volt férje. A közeli családtagokon kívül a távoli rokonok és az egykori szerelmek is meghívást kapnak, hogy tanúi legyenek Eve és Harold egybekelésének. A nyári…

Elveszett bizalom

Filmdrámák‎

Elveszett bizalom (The Test of Love) A film magyar tartalma: Cassie (Roma Downey) élete teljesen felborul, amikor megtudja, hogy férje is rajta volt azon a gépen, ami lezuhant. Az utaslista szerint a férfi egy nővel utazott együtt a gépen, akit a feleségeként jelölt meg és a balesetet nem élte túl. Nem sokkal a szörnyű és felfoghatatlan hír után, a gyámhatóság egy kislányt hoz Cassie elé,…

Angyali üzlet

Romantikus filmek‎

Angyali üzlet (Borrowed Hearts) A film magyar tartalma: Kathleen (Roma Downey) keményen dolgozó egyedülálló anya, aki saját házra gyűjt, ahova a kislányával, Zoe-val (Sarah Rosen Fruitman) beköltözhetnének. Sam (Eric McCormack) üzletember, akinek úgy kell tennie, mintha családos lenne, hogy nyélbe üssön egy üzletet a titokzatos Javier Del Campo-val. Sam a tulajdonosa annak a cégnek, ahol Kathleen dolgozik, és a főnökeként sikerül meggyőznie, hogy játssza el…

Botcsinálta ügynök

Filmvígjátékok‎

Botcsinálta ügynök (Company Man) A film magyar tartalma: Alan Quimp (Douglas McGrath) nyelvtan tanár, kedvenc időtöltése a mondatelemzés és a rock and roll. Felesége, Daisy (Sigourney Weaver), állandó zaklatásának van kitéve, aki arra vágyik, hogy minimum egy felsővezető legyen egy Wall Street-i cégnél. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, azt találja mondani, hogy ő egy titkos ügynök a CIA-nál. A hír eljut a CIA-hoz is, akik úgy…

A rózsa neve

Retro filmek, Thrillerfilmek, Történelmi filmek

A rózsa neve (Der Name der Rose) A film magyar tartalma: 1379-ben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérője, Adson von Melk felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort az Appeninek magányos völgyeiben. Útjuk egyházi feladat, egy teológiai vitát kell előkészíteniük. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni….

Novemberi gyilkosság

2017-filmek, Filmdrámák‎, Krimi filmek

Novemberi gyilkosság (November Criminals) A film magyar tartalma: Addison Schacht (Ansel Elgort) 18 éves, zsidó származású fiú, aki Washington D.C.-ben tanul egy középiskolában. Amikor osztálytársát, Kevint meggyilkolják, a rendőrség munkáját rendkívül hanyagnak és nemtörődömnek találja. Fokozatosan egyre megszállottabbá válva ő maga kezdi keresni a fiú gyilkosát. Novemberi gyilkosság (November Criminals) angol tartalma: A teenager takes on his own investigation of a murder in Washington D.C.IMDb…