Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a Fidesz több beadványát, többek között azt, amelyben a 17. Alaptörvény-módosítást kifogásolják, amellyel Sulyok Tamást megfosztották hivatalától. Ha a testület helyt ad a beadványnak, akár azt is kimondhatja, hogy még mindig Sulyok Tamás az államfő. Kérdés, mi lesz akkor a két napja megválasztott új államfővel, Baka Andrással. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gábora, 90 évesen teljesen magára maradt. Felesége, Pap Éva halála óta csend és magány uralta napjait somogyi otthonában, Ádándon. A fények kialudtak, a telef
Felrobbant az internet, miután Mihályfi Luca egy majálisi fellépésen merész szettben állt színpadra – nem is akárkik előtt! A koncerten ugyanis kisgyerekek is ott álltak az első sorban, miközben az én
Szívszorító, amit át kellett élnie. A neves séfet sokat láthattuk képernyőn, és már abból is tudható, hogy nem az a vagdalkozó, hangos típus aki mások előtt éli meg ér/el/eit. A harmóniának egy pillan
Leave a Comment