Tóth Andi szépsége továbbra is méltán vonzza a figyelmet, hiszen a rajongók szinte nem győznek betelni az egykori énekesnő különleges kisugárzásával és elbűvölő megjelenésével. Azonban úgy tűnik, hogy a természet nemcsak őt részesítette ilyen kivételes adottságokban! Íme Andi ikertestvére:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Alekosz kijelentette, hogy Üve/ti/ris-fi/mben szerepel majd, a producer szerint ő egy komplett i/ióta! Alekosz továbbra is egy olyan filmszereplésre készül, amelynek megvalósulása egyáltalán nem is bi
Már öt éve egy párt alkot Nádai Anikó és vőlegénye, Hajmásy Péter, akik bár viszonylag gyorsan túlestek a lánykérésen, az esküvő azóta is várat magára. Most úgy tűnik, hogy még egy ideig várniuk kell,
A „Házasság első látásra” második évadának egyik legígéretesebb párja Wollner Péter, vagyis Brumi, és kedvese, Kovács Renáta volt. A műsor záróepizódjában úgy határoztak, hogy folytatják közös életüke
Leave a Comment