A színésznő úgy véli, hogy ha valaki tudatosan elkezd foglalkozni önmagával, ha időt és energiát szán arra, hogy megértse a saját érzéseit, reakcióit és hibáit, akkor egy ponton teljesen megváltozik a világhoz való viszonya. Szerinte ilyenkor az ember már nem érzi magát tehetetlen sodródónak a sors kezében, hanem felismeri, hogy igenis van befolyása az életére.
Mutatjuk mi történt!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Újabb fordulat várja a nézőket a Házasodna a gazdába című reality-ben. József gazda, aki korábban maga is a szer/lem/rt küzdött a műsorban, ismét képernyőre kerül – ezúttal azonban nem saját boldogság
A hétvégén Kötcsén tartott rendezvényt a TISZA Párt közössége Magyar Péter vezetésével. Az eseményre több ezer érdeklődő érkezett, ahol a pártelnök beszédet mondott, és új politikusokat is bemutattak.
A hétvégi adás után egy fiatal pszichológus, Baranyi Dorka engedett bepillantást legbelső érzéseibe: nem tudta szó nélkül hagyni, amit a képernyőn látott. Amikor figyelmes lett egy olyan jelenetre a „
Leave a Comment