Döbbenetes jelenet játszódott le egy kihalt vasúti átjárónál: egy idős asszony a sínek közepén állt, kezében egy zseblámpával és egy katéteres zacskóval, mozdulatlanul bámulva a közeledő sötét éjszakát. Senki sem tudta, ki ő, honnan jött, vagy miért választotta ezt a dermesztő helyet a végső döntésére. A környékbeliek később csak annyit mondtak: „Valami nagyon nem stimmelt vele…” – de akkor már majdnem késő volt.
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
–
Az autóm egy csúcskategóriás GT-Line S volt, így rengeteg felszereltséggel rendelkezett: panoráma napfénytető, 360 fokos kamera, fűthető kormánykerék, elektromos csomagtérajtó, USB-portok hátul, vezeték nélküli telefontöltés és egy Harman Kardon hifi, amelyek mind nagyon jól szolgáltak. Ha viszont lemondok a négykerék-meghajtásról (ami a Sportage vásárlók nagy többsége számára feleslegesnek tűnik), és a GT-Line felszereltséget választom, akkor lényegesen olcsóbb, 34 670 fontba került volna. Elvesztettem volna a holttérfigyelőt, az intelligens csomagtérajtót és néhány más apróságot, de továbbra is élvezhettem volna a fűthető első üléseket, a 12,3 hüvelykes infotainment kijelzőt, a 18 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákat és az adaptív sebességtartó automatikát.
A hibrid hajtáslánc mindig megfelelt az igényeimnek, tiszteletre méltó teljesítményt nyújtott, és kellemesen kifinomult volt a mindennapi utakon. Ez egy olyan beállítás volt, amely könnyedén és viszonylag hatékonyan illeszkedett a mindennapi életbe, tökéletesen megfelelt bárkinek, aki Sportage-t vásárol.
Hosszabb utaimon, a Peak Districtbe, Northumberlandbe és más helyekre, nagyobb sebességnél is alkalmas társnak bizonyult, kényelmesen gyorsult autópályákon (és érezhetően gyorsabban, mint Toyota C-HR riválisa).