Újra forr a levegő a hazai sztárvilágban: Majka saját maga vallotta be, hogy /ttas vezetésen kapták. A rapper-műsorvezető egy év végi buliról tartott hazafelé, ahol – ahogy fogalmazott – „k0ccintott párat”, majd v0lán mögé ült. A történet azonban nem húzódott sokáig: a rendőrök szinte azonnal megállították. „Nincs mentség” – írta, és ezzel rögtön sejthetővé vált, hogy a következmények elkerülhetetlenek. A rajongók még reménykedtek… de a feszültség csak nőtt.
Megint részegen vezetett Majka! MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a kormányzó pártszövetség továbbra is domináns előnnyel vezet. A felmérés adatai szerint a jelenlegi kormányfő iránti bizalom változatlanul magas, míg az ellenzék
Sokkot kapott a kórházi személyzet, amikor péntek hajnalban nyoma veszett egy neves orvosnőnek, aki alig pár órával korábban esett át egy súlyos gerincműtéten. A szekszárdi főorvosnőt az ország egyik
Vikinél elég kiszámítható a műsor, egy nap viszonylagos nyugi, aztán hatalmas kiakadás, amihez a legkisebb ürügy is elég. Viki egy másodpercig sem leplezte, hogy nem olyan férjet szeretett volna, mint
Leave a Comment