A Pilis… egy gyönyörű, vadregényes hegység, ahová kirándulók ezrei indulnak el minden évszakban — és ahonnan néha már nem tér vissza mindenki. A helyiek még élénken emlékeznek a nyári hónapokra, amikor Nikolett eltűnése napokon, sőt heteken át tartotta lázban az egész országot. Akkor is reménykedtek. Akkor is kerestek. Akkor is azt hitték, talán még van esély…
Most, hónapokkal később kísértetiesen hasonló történet borzolja a kedélyeket. Egy budapesti férfi december 4-én lépett ki otthonából — és nyomtalanul eltűnt. Sem üzenet, sem búcsú, csak a bizonytalanság maradt utána. A család reménykedett, a barátok imádkoztak, a közösségi oldalak pedig újra megteltek ugyanazzal a kérdéssel:
hogyan tűnhet el valaki nyom nélkül és főleg mi köze a két esetnek egymáshoz?
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A választások óta eltelt hetekben Magyar Péter többször is lemondásra szólította fel a közjogi méltóságokat, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnököt. Az új kormányfő a beiktatási beszédében is hossza
Bár A Nagy Duett hetedik élő adásában búcsúznia kellett a versenytől, Sydney van den Bosch számára így is felejthetetlen élmény maradt a műsor – ekkor árulta el ugyanis ország-világ előtt, hogy első g
Kabai szerint a szakmai ranglétra ma már csak díszlet – senki nem akarja végigjárni, mindenki rögtön a csúcson akar kezdeni. „Régen évek kellettek ahhoz, hogy valaki nevet szerezzen. Ma egy műsor alat
Leave a Comment