Az ajándékok kiválasztásánál az unokák kívánságai a fő szempont, de csak minden negyedik nagyszülő vásárol kifejezetten az unoka által kért ajándékot. A karácsonyi menüre sokan 20-30 ezer forintot, vagy annál is többet költenek, miközben az idősebb korosztály számára egyre fontosabbá válik a spórolás, és a gazdasági helyzet jelentősen befolyásolja ajándékozási szokásaikat.
„Nem mondanám, hogy folyton beteg vagyok. Most éppen azért dőltem ki, mert egy este futottam a kutyával. Emellett, mivel ovis gyerekek vannak a családban, gyakran előfordul, hogy hazahoznak valamit. T
Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre külföldre, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak
Leave a Comment