A görög hős elmondása szerint beszélgetésünk pillanatában éppen az Arc de Triomphe, azaz a Diadalív mellett lakmározott egy fokhagymás bagettet, de pár percet így is hajlandó volt szánni a beszélgetésre, ami nem meglepő módon igencsak formabontóra sikerült:
„Arámmal napokkal ezelőtt Svájcból érkeztünk a fővárosba, ahol is megállapítottam, illetve szemet szúrt, hogy sok a nem francia. A luxusszálloda, ahol helyet foglalunk, elégedettséggel tölt el, viszont a speciális igényeim miatt, ami a citromos icetea, a hotel mellett lévő vegyesboltba mentünk át. Megállapítottam, hogy a boltban hideg van. A kiszolgáló kesztyűben volt. A lehelet látszott.
A pénteki előzetes alapján a feszültség nem oldódott meg, sőt, Szabolcs buliján inkább elhagyták a helyszínt, mintsem egy levegőt szívjanak a gyémántmágnással. De a botrány nem itt ért véget: Szabolcs
– Már tegnap délután sejtettük, Rafaellel, hogy talán most láthatjuk édesanyját utoljára életben – mondta lapunk megkeresésére csütörtökön Róth Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Birkózók Szövets
“Remegett kezem-lábam az ütközés után, ráadásul kétszer-háromszor is megpördült a kocsi, ami szemben állt meg a forgalommal az autópályán. Óriási szerencse, hogy akkor épp’ nem jött senki, viszont utá
Leave a Comment