A verseny során olyan ismert neveket előzött meg Palik László, mint Kucsera Gábor, Puskás Peti és Járai Márk. Kíváncsiak lettünk volna Palik László véleményére a sikeréről, azonban egyelőre nem nyilatkozott. DE KI LETT AZ ELSŐ? MUTATJUK! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdek
Ha 45 felett vagy így kaphatsz hűtőt!
Sok hazai háztartásban még a régi Lehel és társai hűtő található ami természetesen zabálja az áramot! Ezt főleg az idősebb korosztályra igaz! Azonban most lehetősége nyílik mindenkinek hogy az önkormányzat által kapjon egy új hűtőt! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZ
Jön a 40 EZER FT-os kompenzáció minden nyugdíjasnak!
Az inflációs előrejelzések módosulása miatt 2025-ben további korrekció válik szükségessé: novemberben összesen 91 milliárd forintnyi kompenzációt folyósítanak a nyugdíjasok számára. A kiegészítő emelés két részletben érkezik: az első novemberben, a második pedig decemberben, jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kor
Áramot vezetett a kapujába – ENNYIT KAPOTT!
A bíróság megállapította, hogy a vádlott, aki régóta feszült viszonyban állt szomszédaival, úgy döntött, hogy áramot vezet ingatlana utcafronti kapujába – számolt be róla a 24.hu. A férfi ehhez hosszabbítókkal a kapuig vezette a villamos energiát, majd eltávolította a vezeték szigetelését, és azt a fém kapuszerkezethez erősítette. Ezzel elérte, hog
Klinikára küldik az időseket a KÖTELEZŐ ujjlenyomat miatt!
Egy baranyai klinika bőrgyógyászati szakrendelésén tevékenykedem, és egy kevéssé ismert, ám annál fontosabb problémára szeretném felhívni a figyelmet. Egyre több idős pácienst irányítanak hozzánk a helyi önkormányzatok azzal a céllal, hogy igazolást kapjanak arról: nem képesek ujjlenyomatot adni. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, ez egy valós és egyre
Váratlan esemény rázta meg Magyar Péter-t!
A Tisza Párt egyik rendezvényén váratlan t/mad/s érte Magyar Péter pártelnököt, akit egy ag/es/zí/ fé/fi tá/ad/tt meg. Az incidens vasárnap délután történt a körmendi eseményen! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A Vantage szélvédője magasnak
Tisza Párt eseményén történt minden!
A Tisza Párt egyik rendezvényén váratlan t/mad/s érte Magyar Péter pártelnököt, akit egy ag/es/zí/ fé/fi tá/ad/tt meg. Az incidens vasárnap délután történt a körmendi eseményen! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A Raptor gyorsabbá vált a twi
Dráma a Nyíregyházi kórházban!
A napokban elhunyt a 22 éves Nikoletta a Nyíregyházi kórházban, pár nappal a szü/és után. A Tények szerint a n/ a/yvé/zést szenvedett a sz/lés következtében! MUTATJUK A DRÁMAI RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: Akárcsak a nagyobb Range Rover, az ‘
Kiderült, hogy mi Schmuck Andor súlyos betegsége!
Amikor kiderült, hogy Sári Évi és Schmuck Andor számára véget ért a verseny, a műsor hagyományai szerint még egyszer szólhattak a nézőkhöz. Az elbúcsúzás azonban váratlan fordulatot vett, amikor a politikus egy sokakat meglepő kijelentést tett. SÚLYOS BETEG! Mostanra az is kiderült, hogy milyen betegséggel küzd a politikus. A hír nem ért véget! Fol
Megfagyott a levegő!
Tegnap este indult el a hetedik évadnak a harmadik élő adása a Nagy Duettre, ahol legutóbb Nagy Feró és Molnár Anikó búcsúztak. Ezúttal újabb párosnak kellett távoznia. Nyolc versenyző maradt, és a zsűri gyakran nevetésben tört ki! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ