A műsorvezető számára ez volt a legnehezebb mérkőzés eddigi pályafutása alatt, de a bírók végül többségi pontozással őt hirdették ki győztesnek. Istenes Bence óriási küzdelmet vívott, és a végén sikerült megvernie ellenfelét, bizonyítva elszántságát és kitartását.
„Soha nem hittem ennyire magamban, soha nem voltam tudatában ennyire a képességeimnek, soha nem mentem még ki ennyire magabiztosan az öltözőből, pedig a balkán szörnyeteg volt a »legfélelmetesebb« ellenfelem. Azt mondták, meg fog ö/ni.” – írja Bence
– Már tegnap délután sejtettük, Rafaellel, hogy talán most láthatjuk édesanyját utoljára életben – mondta lapunk megkeresésére csütörtökön Róth Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Birkózók Szövets
„Világéletemben edzett voltam, nem kellett gyógyszert szednem soha, de az utóbbi időben fáradékonyabbnak éreztem magam már kisebb terhelés után is – folytatta. – Ezért kezdtem utána járni, mi lehet a
A politikust csütörtökön hallgatták meg a rendőrségen. Az esetet Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté egy Facebook-posztban hozta nyilvánosságra, rendszeres szabálytalan parkolással és pofátlan v
Leave a Comment