Akár egymilliárdot is elkölthetett tavasszal a Tisza Párt. Bár nem ismert, hogy a pénz honnan érkezett, tény, hogy rengeteg Soros Györgyhöz köthető személy található a párt környezetében. A napokban pedig láthatóan már – a Magyar Péter által „agyhalottnak” és „Soros-ügynöknek” nevezett – tiszás EP-képviselőknek is elege lett abból, hogy káosz uralkodhat a Tisza Párt pénzügyei körül. Ezért megtagadták, hogy novemberben átadják azt az ezereurós készpénzösszeget, amit havonta a pártelnök rendelkezésére kell bocsátaniuk. A brüsszeli politikusoknál az verte ki a biztosítékot, hogy Magyar Péter még csak bocsánatot sem kért tőlük a nyilvánosság előtt, miután napvilágra kerültek az őket megalázó kijelentései – írta meg a MagyarN.
Nem szeretnék Gábornak rossz ételt kiküldeni” árulta el a sminkes, aki nem a Séfek Séfeben vált igazán ismertté. Judit végül a Házasság első látásra című műsorban futott be, ahol Szolnoki Szabolccsal
Éppen ezért a rajongók között a Re/d/ten egyre több találgatás kezdett el terjedni, amit csak tovább erősít, hogy míg Edina december végén, addig G.w.M január elején ünnepelte a születésnapját, de a k
Leave a Comment