Egy ország várta: VÉGRE Sallai Nóráról jött a FRISS HÍR!

Általános

2024 szeptember 27-én este súlyos balesetet szenvedett Alsónémediben Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője, valamint kisfia. A tragédia következtében néhány nappal később a kis Bende életét vesztette. Az emberek ekkor azért imádkoztak, hogy Nóra fizikailag és lelkileg is felépülhessen. Nemrég végre Friss hír érkezett Nóráról és a legszo

Tóth Andi megszólalt VALÓDI SZÁRMAZÁSÁRÓL!

Általános

Tóth Andi számára nemcsak a horoszkóp nyújt iránymutatást, hanem az is, hogy pontosan megértse saját temperamentumát és személyiségét. Úgy véli, hogy ahhoz, hogy igazán megismerje önmagát, elengedhetetlen, hogy feltárja családi gyökereit. Ezért elvégeztetett egy DNS-tesztet, amely feltárta, milyen sokszínű örökséggel rendelkezik. Tóth Andi megszóla

Tragédia: A nagymama kutyái rontottak az angyali 4 évesre.

Általános

Egy kisfiú életét vesztette egy kutyatámadás következtében. Két kutya – köztük egy pitbull – szabadon kószált a kertben, majd behatoltak a házba, ahol a gyermek éppen tévét nézett. A támadás szerdán történt. Ravit kórházba szállították, de az elszenvedett sérülései miatt az orvosok már nem tudták megmenteni. MEGSZÓLALT A NAGYMAMA: A hír nem ért vég

2025-től, ha eláztatja a szomszédot, így kell fizetni!

Általános

Egy társasházban történt beázás esetén számos kérdés merülhet fel a felelősség és a költségek viselése kapcsán. Milyen szempontok alapján állapítja meg a biztosító, hogy ki a felelős? Kötelezhető-e a lakó, ha a ház elavult vízvezetékei okozzák a problémát? És mit fedez a társasház közös biztosítása, ha egyéni biztosítás nem áll rendelkezésre? Dr. K

Ez a 4 jel megmutatja, meddig fogsz élni!

Általános

1. A szaglásból Ahhoz, hogy érezzük az illatokat, a sejteknek állandóan regenerálódniuk kell a szaglóhámban. Az idősek sejtjei erre már nem képesek, ezért akár el is veszíthetik a szaglásukat. Azok az emberek, akik nagyon jó tudják azonosítani a különféle szagmintákat, várhatóan hosszabb életűek lesznek, állítják a kutatók. A hír nem ért véget! Fol

Vége az ATM-eknek! Megváltozik a készpénzfelvétel módja

Általános

A közeljövőben már kártya nélkül is felvehetünk pénzt az ATM-ekből. Bár a kártyás fizetés egyre elterjedtebb világszerte, sokan még mindig a készpénzes tranzakciók hívei. Szakemberek egyébként azt javasolják, hogy azok, akik spórolni szeretnének, inkább készpénzes fizetést válasszanak. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL go

Elszakadt a felvonó kábele! Borzasztó tömegbaleset!

Általános

Súlyos baleset történt ma délben egy spanyolországi síközpontban. Az elsődleges információk szerint szombaton elszakadt az egyik sífelvonó kábele, ami legalább 30 sérülést okozott. A helyszíni vizsgálatok még tartanak, de úgy tudni, hogy a sérültek közül 10-en válságos állapotban vannak. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL

Íme Molnár Gusztáv új párja! Ez a csodás asszony az!

Általános

Molnár Gusztáv és párja úgy döntöttek, hogy elhagyják Magyarországot, és egészen Olaszországig utaztak. A Drága örökösök korábbi sztárja osztott meg néhány fotót az útról. Péntek délelőtt már sejthető volt, hogy a színész és kedvese külföldre indulnak, hiszen egy Instagram-sztoriban mutatták meg, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren várakoznak a repülőg

Reni és Orsi egymás haját tépték! KITÖRT A BOTRÁNY! + VIDEÓ!

Általános

Bár a Házasság első látásra című reality show már véget ért, a műsor körüli izgalom nem csillapodott. A nézőket továbbra is foglalkoztatja, mi történt a párokkal a forgatások óta, és nemcsak a házasságok sorsa került a középpontba, hanem a műsor alatt kialakult barátságoké is. A figyelem középpontjában most Reni és Orsi konfliktusa áll, melyről vid

Már be is jött Nostradamus első jóslata 2025-re! ITT A TÖBBI!

Általános

2024-ben mindössze nyolc óra, míg idén egy hét kellett ahhoz, hogy Nostradamus egyik jövendölése beteljesüljön. A középkori francia próféta a 2023-as évre pénzügyi és gazdasági válságot vetített előre, ami sokak szerint be is következett. A 2024-es évre viszont hatalmas szökőárt jósolt, és az újév kezdetét követően mindössze nyolc órával Japánban f

Page 11 of 39