Boglárka és családja református vallású volt, ezért a tatai katolikus szertartást követően a boldogasszonypusztai birtokon található református kápolnában is tartottak egy búcsúztatót. Információk szerint Boglárka földi maradványait a birtokon lévő, 1815-ben épült családi kriptában helyezik végső nyugalomra. Bár a Galambos családból korábban senkit sem temettek oda, Boglárka kívánsága az volt, hogy a birtokon pihenjen, ahol élete során annyi szép emlék kötötte gyermekeivel együtt. Lajcsi számára nem volt kérdés, hogy teljesíti ezt a kívánságot, hiszen válásuk után is családtagként tekintett egykori feleségére.
– Semmi trükk nincs benne, egyszerűen kérheti a pénzt. – Ja, persze, de csak azért vegyek valamit, hogy visszakapjam? – Uram, sem kiflit, sem mást nem kell vennie, az összeget kiadják készpénzben. Ha
A munkálatok idejére a szállót kétszázötven ember hagyta el, időközben mindenki visszatérhetett az épületbe” – írták. Az MTI úgy tudja, egy munkásszállóként működő szálláshelyen ütött ki a
A MOHU állítása szerint előzetesen felkészült a megnövekedett forgalomra, ám a valóságban a rendszer nem tudta hatékonyan kezelni az ünnepek utáni kiugró terhelést. Miért nem működtek az előkészületek
Leave a Comment