„Sok lehetőséget adott a Csillag születik, a mai napig szívesen tekintek vissza rá, gyönyörű élmény volt számomra. 14 évesen másképp fogja fel az ember a műsort és az ezzel járó hírnevet, de szerencsére a szüleim mellettem voltak, hogy tanácsot adjanak és hogy ne szálljak el a hitelen jött sikertől. A mai napig támogatnak, és örülnek annak, hogy ezzel foglalkozhatok. Alázattal tudtam viselni az ismertséget, próbáltam és próbálom a mai napig ezt józanul kezelni, illetve mindig emlékezni arra, honnan jöttem” – kezdte a 28 éves énekes, akit a műsor után szinte mindenhol felismertek, de ez nem zavarta, inkább érdekesnek találta.
A rapper G.w.M édesanyja folyamatosan bizonyítani akart a séfjének, Rácz Jenőnek, de gyakran átesett a ló túloldalára, ha a csapattársai irányításáról volt szó. Rácz Jenő így búcsúzott tőle: – V
Én adom elő, én nem csinálom jól… Te semmit soha, de mindig a Peti! Nincs ezzel gond, akkor nem én vagyok az embered, ezt akkor el kell fogadni – szúrta oda nejének Brumi. Elfogadom. Legalább mo
„A sportszerkesztőségben kezdtem, majd amikor összeolvadt a két tévé, szerkesztő-riporterként és hírolvasóként dolgoztam. Tavaly szeptemberben pedig megkaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy a Radar
Leave a Comment