„Széplaki Zolit tavaly nyáron, augusztus környékén ismertem meg, a Gaál Zolival közös társaságunknak köszönhetően. Azóta hébe-hóba találkozunk, volt hogy a műsort is együtt néztük, most szombaton pedig elmentünk együtt bulizni. Erről posztoltam is egy videót, amit sokan félreértettek, mert csak barátok vagyunk. Azt nyilvánvalóan én is elismerem, hogy ő egy helyes fiú, de semmi több” – öntött tiszta vizet a pohárba, majd hozzátette:
„De számomra a legkomikusabb az volt, amikor azt olvastam, hogy a kommentelők szerint Brem Lacival voltam Srí Lankán, mert a születésnapomra hozott nekem egy csokor virágot” – nevetett a TV2 sztárja, aki szerint nem ő az egyetlen, akit a sármos tűzoltóval összeboronáltak.
„Zolit már Renivel is összehozták, mert kiraktak egy közös TikTok-videót, a kommentek pedig nagyon durvák voltak. Zoli olyan közkedvelt szereplője lett a műsornak, hogy elképesztő, milyen reakciókat váltott, amikor azt hitték, összejöttem vele. Nem is tudom, ki lehetne a párja, akit elfogadnának. Volt nálam fent hétvégén, láttam az Instagram-oldalát, brutális volt. Nem volt olyan perc, hogy ne kapott volna értesítést” – mondta Petra!
A “Csurran, cseppen” dal kapcsán a TV2 és az RTL is megszólalt. A TV2 egy névtelen véleménycikkben úgy fogalmazott, hogy Majka eltévedt, hiszen ez „nem a Való Világ”. Az RTL viszont támogatja az előad
Valószínű, hogy Évát további kezelésekre viszik, de ő igyekszik pozitívan hozzáállni a történtekhez, hiszen, ahogy ő fogalmazott: akár sokkal súlyosabb következményekkel is járhatott volna. – November
Mi nem akarunk hétvégi apukák lenni, saját gyereket szeretnénk, aki velünk él, a nap 24 órájában velünk van. Ezt Adri is komolyan veszi, és ahogy idősödne a gyermek, nem titkolnánk előle, hogy ki az i
Leave a Comment