„Sajnos, ha nem figyelek magamra, sok dolog genetikailag utolérhet… Ilyen a mell- és a méhnyakrák. Sajnos, a me/lemmel sok gond volt, de egy igazi hős! 16 évesen lett az első meglepi csomóm, amit 20 éves korom környékén kellett kioperálni. Ezzel egyhuzamban a családban volt mell/r/kos. 3 évig jártam féléves kontrollvizsgálatra. Majd most a költözésem után már úgy mentem, hogy tudtam, hogy megint van és ugyanott, mint kb. 10 éve is, csak a másik mellemben. Úgyhogy most januárban jön a kövi kontrollvizsgálat, ahol eldöntöttem, ha nőtt, akkor masz/ektómia, mert már unom ezt az idegőrlő játékot lassan 14 éve…” – részletezte Orsi.
Ehhez annyit fűzött hozzá: „Ez nagyon úgy néz ki, mint egy ter/o/ista akció.” Bár kijelentése sokak számára túlzásnak tűnhet, érthető, hogy az egyre súlyosbodó helyzet sokakat pánikba ejtett. Forrás:
– A karácsony azért olyan fontos nekem, és persze a legtöbb embernek, mert ezekben a napokban végre összegyűlik az egész család. A nővérem például Máltán lakik, ilyenkor pedig hazajönnek: mindenki egy
A Házasság első látásra eddig is hullámvasutakról volt híres, de most egy újabb pletyka borzolja a kedélyeket. A nézők szerint Orsi és Gaál Viktor pszichológus között szikrázik a levegő, és sokan úgy
Leave a Comment