Megszületett a döntés az Óraátállításról! MÁR HIVATALOS!

Ezzel véget ér egy olyan korszak, amely rengeteg vitát, kényelmetlenséget és egészségügyi problémát hozott magával.

Magyarországon 1980-ban vezették be ismét az évenkénti kétszeri óraállítást, elsősorban az energiamegtakarítás reményében. Tavasszal előreállítottuk az órákat, hogy hosszabb ideig élvezhessük a természetes fényt, ősszel pedig visszaállítottuk, hogy reggel világosabb legyen. Miért vált problémássá az óraátállítás? Az évek során egyre több kutatás mutatta ki, hogy bár van néhány előnye, az óraátállításnak komoly hátrányai is vannak.

A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

—>> KÖVETKEZŐ OLDAL

Ez is érdekelhet:

Pedig a 163 lóerő és a 260 Nm nyomaték nem kis teljesítmény, szépen húzza az autó 1350 kilós önsúlyát, miközben csak az első kerekeket hajtja – a sima Tivoli összkerékhajtással is elérhető. Még így is dinamikus tud lenni, bár a váltó sokszor elrontja a szórakozást, de egy ilyen futómű mellett úgysem ezzel fogod meghódítani a versenypályát.

A hibrid rendszerek hiánya csak egy dolog, de ilyen teljesítmény sem jön jóindulatból, hanem benzinből. Ha nagyon finoman bántam a gázzal, akkor országúton olyan 7-7,5 liter körül alakult a fogyasztásom, de nem volt nehéz elérni a 9-10 litert sem. Autópályán 8-9 liter között mozgott, attól függően, hogy éppen melyik országban jártam, a németeknél pedig simán 11 liter körül alakult 100 kilométerenként. Ez nem tűnik soknak az autó méretéhez és a hajtáslánc típusához viszonyítva, de a konkurenciához és a kor színvonalához képest mégis egy kicsit magas.

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük