Az interneten is nagy felháborodást keltett a tragédia híre. Az anyát sokan szörnyetegnek nevezik, amiért magával vitte gyermekét. A Borsonline egy klinikai szakpszichológust kérdezett a tragédiával kapcsolatban. A szakember a Borsnak kifejtette, súlyos depresszió esetén előfordulhat, hogy az ember teljesen kilátástalannak érzi az életét, leértékeli önmagát és attól fél, hogy a kisgyermekét sem tudja megmenteni, ezért inkább magával viszi.
A BÚCSÚLEVELET A KÖVETKETŐ OLDALON TALÁLOD:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
A technológiai felszereltségben is van fejlődés: az Android Auto és az Apple CarPlay már elérhető, ráadásul utóbbi vezeték nélkül is működik – legalábbis elméletben. A gyakorlatban tízből nyolcszor gond nélkül kapcsolódott a telefon a rendszerhez, de a maradék két esetben kifejezetten hosszú időbe telt, ami frusztráló lehet. A megbízhatóbb megoldás továbbra is a kábeles csatlakoztatás marad. A fogyasztás is kedvezően alakul: a hivatalos WLTP adatok szerint az Executive változat 4,6 literes átlagfogyasztással bír, és a valóság sem áll ettől messze – teszt során 4,9 literes értéket produkált, ami kiváló eredmény. Városi, országúti és autópályás használat mellett egy tankkal akár 720 kilométert is megtehetünk, ami igazán gazdaságossá teszi az autót.