A Story magazin meg is kérdezte tőle, miért váltott egyik napról a másikra ilyen markáns árnyalatra. „Nincs mögötte semmi komolyabb ok. Egyszerűen csak egy reggel úgy ébredtem, hogy miért ne? Beszéltem a fodrászommal, Barsi Balázzsal, akivel már rengeteget kísérleteztünk az évek során. Mutatott egy képet egy szép vörös hajszínről, én pedig azonnal beleszerettem. Nincs mögötte semmilyen mélyebb lelki jelentőség.”
EZ VISZONT VÁLTOZOTT:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
Ez is érdekelhet:
A kínálatban kizárólag elsőkerék-hajtású modellek szerepelnek. A 100 lóerős, turbós háromhengeres benzines hatfokozatú kézi váltóval érhető el, míg a 136 lóerős lágy hibrid változat duplakuplungos automatával rendelkezik. Az utóbbi verzió előnye, hogy a láncos szelepvezérlés megszünteti az előző generációs modellek egyik gyakori problémáját – a vezérműszíj elhasználódását.
A 48 voltos hibrid rendszer kis teljesítményű villanymotorja (kb. 29 lóerő) a sebességváltó házából hajt, és alkalmas a jármű kisebb távokon történő tisztán elektromos mozgatására is, például városi araszolás közben.
Menetdinamika és vezetési élmény
A Citroën a kényelmet helyezte előtérbe, amit a hidraulikus ütközőbakokkal ellátott lengéscsillapítók is alátámasztanak. Ezek révén a futómű finoman kezeli az úthibákat, és a jármű mozgása lágyabb, kevésbé rázós.