A zenész elárulta, hogy a modern technológiának köszönhetően találtak egymásra:
„A közösségi médián keresztül ismerkedtünk meg, ami manapság már teljesen természetes. Sokan az időhiány miatt választják ezt az utat, ahogy mi is. Nagyon jól működik a kapcsolatunk, nincs köztünk konfliktus, és elmondhatom, hogy igazán boldog vagyok” – tette hozzá.
„Egy szociális otthonban lakom, van két gyermekem, akiket örökbe adtak, mert nagyon beteg voltam” – mondta BB Évi. Nagyobbik gyermekét a nagynénje neveli, de kisebb gyermekéről nincsenek információi.
Azt mondták, hogy azért nem adnak gázsit, mert szerintük azt úgyis befektetésre költenénk. Mondtam, hogy annyit úgysem adnak, de értem az érvelésüket, és elfogadom. Moldován a műsor koncepciójával kap
Egyelőre nem ismert, milyen konkrét tervei vannak Papp Máté Bencének, de figyelemre méltó, hogy Tóth Gabi szintén újrakezdésről beszélt. Az énekesnő arra kérte szakmabeli ismerőseit, hogy segítsenek n
Leave a Comment