A forgatások intenzitása változó. „A terápiás ülések és vacsorajelenetek 10-12 órás forgatást igényelnek, más napokon viszont kevesebbet tudunk dolgozni a párokkal, mert sokuknak munkahelyi kötelezettségei vannak, vagy éppen gyermeket nevelnek” – árulta el Dános Ildikó.
A főszerkesztő szavai szerint tehát a műsor minden szempontból valós eseményekre épül, és a produkció igyekszik rugalmasan alkalmazkodni a résztvevők élethelyzeteihez.
„Még mindig nem derült ki, miért kellett eltávoznia a fiunknak, és nem látom értelmét találgatásokba bocsátkozni. Tamásnál mindössze 150 forint volt, amit adományként vitt volna a lovardába, ahová tar
SZEMÉLYI SÉRÜLÉS A JELENLEGI ADATOK SZERINT NEM KELETKEZETT! A tűz miatt az alábbi forgalmi változásokat jelentették be eddig: A Keleti pályaudvarról 19:20-kor Sülysápra induló S60-as vonat (3438) csa
Leave a Comment