Szerkezeti problémáról nem számolt be egy napilap sem! Így nem áll fent annak a lehetősége hogy késhet a nyugdíj!
Az esetről egyéb információ még nem került elő! A t/k-tokos beszámolók szerint szerencsére a tűz eset jelentéktelen kárt okozott!
Egy kis érdekesség: 1995-1996 között a toronyház lábánál lévő lepényépület mellé egy majdnem ugyanakkora irodaépületet emeltek az 1993-ban létrejött Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) számára, ami 2017 óta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevet viseli. Dúl Dezső ennek az épületnek a tervezésében és engedélyeztetésében is részt vett.
Az ilyen hirtelen időjárási változások érzékenyen érinthetik a szervezetet. Gyakori tünet lehet a fejfájás, a vérkeringési zavarok és az általános fáradtság. Az érintetteknek érdemes különösen odafigy
Az irreális eseményekből sem volt hiány: egy pár a közösségi médiában zajló vitájuk végén távoltartási végzést kért egymás ellen, míg egy másik esetben egy azonos nemű pár szakítását a kutyáik közötti
Kenyérpirítók, gofrisütők, palacsintasütők A magas hőtermelés miatt ezek az eszközök könnyen túlterhelhetik a hosszabbítót. Multicookerek és gyorsfőzők Ezek a készülékek akár 1500 W-ot is fogyaszthatn
Leave a Comment