„Alapvető emberek dolgokról szeretnék beszélni. Létezik ilyen, hogy őszinteség, létezik ilyen, hogy egyenesség, mert hogyha valaki a másikkal nem őszinte, nem egyenes, akkor alapvetően megtéveszted a másikat, becsapod a másikat. Tehát én azt gondolom, hogy erre nagyon kell figyelni, bármilyen kapcsolatban vagyunk. Legyen az egy házasság, párkapcsolat, egy családi kapcsolat, egy munkakapcsolat, egy szolgáltató és fogyasztó közötti kapcsolat.”
Geri nem is késlekedett: az egykori vetkőzős fiú azonnal lépett, és meghívta Ramónát egy találkozóra. A hétfő esti adás előzeteséből kiderült, hogy Ramóna igent mondott, és a két szereplő a Duna-parto
Varga Irén története szinte egy társadalmi kísérletként is értelmezhető, hiszen a virágzó internetes sztárvilág talán egyik legkülönösebb alakja. Bár szerény környezetből indult, és lényegében ezen a
Kulcsár Edina és G.w.M valóban fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne érzékeljék különbséget a testvérek között, és elkerüljék a „féltesó” vagy „mostohatesó” kifejezéseket. Úgy
Leave a Comment