Hajmásy Péter most először beszélt súlyos szívbetegségéről, amelyet nemrég fedeztek fel az orvosok, akik azonnal műtétet javasoltak a férfi számára. Nádai Anikó párja elmondta, hogy mennyire rémisztő és bonyolult nyitott szívműtétre lesz szüksége, és azt sem titkolta, hogy tart a következményeitől, hiszen nincs garancia arra, hogy a szív újraindul a műtétet követően.
Nekem világ életemben szívritmus zörejem volt, illetve billentyűproblémám, de most találtak egy aorta ascendens nevezetű dolgot… Nyitott szívműtét, meg billentyűcsere, meg hálózás, meg felvágnak, megállítják a szívedet…” – Nyilatkozta
Sokan örültek, ám sokan nem voltak túl boldogok, hogy a javarészt mulatós számokat éneklő Krisztián nyert. Közéjük tartozik Oláh Gergő is, aki szerint a győztesnek sem a kiállása, sem a mozgása, sem a
2011-ben született meg első közös gyermekük, Marián. Az anyaságot választva visszavonult karrierjéből, hogy felnevelje kisfiát. Imád utazni, és a kutyákat is szereti, van egy Tigi nevű palotapincsije,
Sokakhoz hasonlóan az én nyugdíjam sem egy vagyon, sőt… Az erőmhöz szükségem van arra, hogy sokat egyek, én nem is azt nézem, mit eszem, hanem hogy tele legyen a tányérom – magyarázta nevetve. –
Leave a Comment