A legtehetségesebb politikusok egyikéből egy ócska, hatalmi hó/ér lettél.
Sose felejtem el, amikor hiba nélkül beszéltél a miniszterelnökséget vezető miniszteri sajtótájékoztatódon, ahol az ember leesett állal hallgatta a felkészültségedet. Innen sikerült magad lenavigálnod egy megalkuvó, dzsentri szintjére, aki alig várja, hogy apuval – aki nemrég még, úgy rúgott seggbe, hogy Hódmezővásárhelyig repültél- most végre Dubai csokizhasson, és közbe röfögve azon lamentáljatok, hogy itt lenne már az ideje, páros lábbal kibaszni egy 3 gyerekekes hívő, református, székely származású családanyát 4 nappal a Jézuska születése előtt, csak azért mert Tiszás a férje…
Pápai Joci a jó hangulat hevében, vicceskedve, megpróbált közelebb kerülni az egyik játékoshoz, mikor megkérdezte: „Ha jól emlékszem, te válsz. Nem, Erika?” „Józsi, de te nem!” – vágta rá Majka, próbá
A fenti események hirtelen különös fordulatot vettek, miután a két hazai hírességet együtt látták, miközben egy belvárosi étteremhez tartottak, ahol kettesben vacsoráztak. Ráadásul igencsak kicsípték
Nemrég a közösségi oldalán arról írt, hogy a vallás segít neki elfogadni az élet történéseit, és így könnyebben néz szembe a félelmeivel. Hogy a villában lesz e a jövőben, azt valószínűleg csak tovább
Leave a Comment