Nekem nagyon régen volt ekkora kamubeszélgetésem valakivel, mint ami ott a Judittal zajlott a kanapén. Biztos, hogy mindenki ismeri ezeket a kamubarinőket, amikor így nem merik egymás szemébe mondani… Bár én belemondtam egyébként azt, amit gondolok, tehát ez nem egy jó megnevezés, hogy nem tudják belemondani. Ő nem mondta bele a szemembe, amit gondol
– summázta a beszélgetésüket Reni, miközben Judit azt fejtette ki a többiek előtt, hogy nem akar Brumi feleségének barátnője lenni, és arra sem vágyik, hogy megismerje.
Nagy szájra van pénz, de fogorvosra nincs. Ez a véleményem erről a nőről
– mondta később férjének a sminkes, egyúttal azt is közölve Szabival, hogy ő szította kettejük között a feszültséget, amit utóbbi nem is tagadott.
Szabolcs az Instagram-oldalán osztotta meg a válás tényét, és kitért arra is, hogy az OnlyF**s-en közzétett tartalmak teljes mértékben a jó ízlés határain belül maradnak. A fiatal nő, aki a platformon
„Kedves győriek, eredetileg nálatok, az A/di Arénában is szerettünk volna fellépni, meg is volt az időpont, de az Audi Aréna vezetése, amint megtudta, melyik előadásról van szó, hirtelen közölte
Kulcsár Edina és G.w.M valóban fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne érzékeljék különbséget a testvérek között, és elkerüljék a „féltesó” vagy „mostohatesó” kifejezéseket. Úgy
Leave a Comment