Az X-Faktor színvonalának csökkenésére hívta fel a figyelmet, és elmondta, hogy a műsor már nem nyújtja azt a minőséget, amit annak idején az első évadokban tapasztalt.
Na de! Engedtessék már meg nekem, hogy a saját oldalamon elmondjam, hogy SZÁMOMRA nem ilyen egy X-Faktor győztes! Nekem ez a stílus amit képvisel, az nem X-Faktor kompatibilis. Ha már ennyire dalverseny lett az X és nem énekverseny, akkor az Éberkóma stílusa és zenei intelligenciája, színpadi létezése, a Karakterek, sokkal inkább X-Faktor kompatibilisebbek! De én nyilván a jó hangot a kiemelkedő ének tudást és a szívből jövő éneklést tartom még mindig előnyben! De még egyszer mondom, ez az Én véleményem, az én nézőpontom, az én álláspontom, lehet egyetérteni vele és lehet nem egyetérteni is! Bár tudom, hogy sok szakmabeli ért velem egyet, csak ők nem merik vagy inkább nem akarják kimondani, én meg bevállalom! Amikor én versenyeztem, az egyik héten Rockot énekeltem, a másik héten nagyívű dalt, végig nagy tánc koreográfiákat toltunk, rappeltem, azután Zongoráztam, Kórussal énekeltem stb stb…Mindezt 12 mondom mégegyszer 12 héten keresztül!!!!!!!! – magyarázta Gergő.
Katica is Ton ugyanis idén januárban turnéra indultak, beutazzák az országot, bárki táncolhat velük. A turné állomásaira pedig minden jegy elkelt, így már biztos, hogy a párosnak hatalmas sikere van.
Hajmásy Péter most először beszélt súlyos szívbetegségéről, amelyet nemrég fedeztek fel az orvosok, akik azonnal műtétet javasoltak a férfi számára. Nádai Anikó párja elmondta, hogy mennyire rémisztő
Benne persze van virgács! Mert nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen Asszony virgács nélkül. Na a viccet félretéve: a gyerekeim már nagyok, Ők egy holnapi, családi steak, sushi kombó ebédet kaptak! Bold
Leave a Comment