A fenti események hirtelen különös fordulatot vettek, miután a két hazai hírességet együtt látták, miközben egy belvárosi étteremhez tartottak, ahol kettesben vacsoráztak. Ráadásul igencsak kicsípték magukat, Szabi kék öltönyben, Barbi elegáns, hosszú kabátban érkezett.
A randevúról készült fotók alapján jól érezték magukat, már az érkezéskor nagyon közel voltak egymáshoz, az étteremben pedig sokat nevetgéltek és beszélgettek. Egy neve elhallgatását kérő szemtanú szerint nagy feltűnést keltettek:
„A környéken lakom, kisebb túlzással szinte minden nap összefutok egy celebbel ennél az étteremnél, de mikor Barbit megláttam, kicsit meglepődtem. Már nem azért, hogy ő idejött, hanem azért, mert nem számítottam arra, hogy Szolnoki Szabolcs társaságában érkezik. A Házasság első látásra műsorát végig követtem, így tudtam, hogy ki az öltönyös férfi, de azért ez a párosítás nekem eléggé meglepő volt. Nem tudom, mi van köztük, de az igaz, hogy nagy volt az összhang és azt is láttam, ahogy Szabolcs megfogja Barbi derekát…” – mondta A Bors informátora. A lap ezután természetesen Szabit is megkereste, aki sejtelmesen fogalmazott: „Valóban Barbival vacsoráztam. Nagyon kellemes társaság volt, jót beszélgettünk és jól is éreztük magunkat, de többet most nem kívánok hozzáfűzni ehhez…”
„Kollektíven mondtuk, hogy mi ezt nem szeretnénk. Nem akartunk megint annyi támadást, meg a gyerekek elzárkóztak, azonnal azt mondták, hogy biztos, hogy nem” – vallotta be Gáspár Bea a Palikék Világa
Azonban most mégis állítottak fát! Egy Lada 2105-ös vitték haza a karácsonyfát! Ami elég botrányosra sikerült! Szentestén jelentkezünk több infóval! Forrás: MSN / FB
Szabi és Judit kapcsolata valóban igazi hullámvasút volt a „Házasság első látásra” új szériájában. Az elején valóban úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van, de ahogy a műsor előreh
Leave a Comment