Megtalálták a telefont, ami felvette a medvetámadást!

Általános

A tragédia előtt már egyértelmű jelek mutatkoztak a közösségi oldalak sötét zugaiban. Az Aztnezd.net-en megjelent videókon egyértelműen látszik, hogy Omar Farang Zin, az áldozat, egy anyamedvét figyelt meg a Transzfogarasi útnál. Az anyamedve kölykeivel együtt ott tartózkodott, ami önmagában is fokozottan kockázatos helyzetet teremtett. ELŐKERÜLT A

SOKK: Senki sem tudta, hogy Szűcs Judith ennyire beteg volt!

Általános

A diszkó nagyasszonya éveken át súlyos betegséggel harcolt, amiről a közönség mit sem sejtett. 2021-ben egy ártatlannak tűnő tünet figyelmeztette arra, hogy valami nagyon nincs rendben. Egy kozmetikai kezelés közben panaszkodott szokatlan szájszárazságra, mire a környezetében valaki észrevette, hogy komoly baj lehet. Ott érte az első sokk, amikor k

Kínos baki a Szerencsekerékben

Általános

Az adás különlegessége volt, hogy a legendás Szomszédok sorozat néhány egykori szereplője játszott a műsorban. Az egyik minijátékban Trokán Péternek kellett szájról olvasnia, amit Eleni próbált elmutogatni neki, mivel a hangját nem hallotta. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! Ez is érdekelhet: A Kia Niro ismét bizonyítja, hogy ha praktikumról van szó, akkor n

Meghalt Gálvölgyi!

Általános

Egy ország tört össze! Meghalt Gálvölgyi! Mély fájdalommal érkezett a hír hogy már soha többé nincs köztünk! Rengetegen búcsúznak tőle. De mutatjuk mi is történt! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A teljes értékű hibrid modellek egyik legnag

Változik a nyugdíj júliustól!

Általános

2026 nyarán életbe lép egy olyan törvénymódosítás, ami lényegében szűkíti a nyugdíjra jogosultak körét. Az új szabályokkal jóval nehezebb lesz megfelelni: megszűnnek kivételek, lazább feltételek és kiskapuk. A változás már most júliustól érvénybe is lépett! MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Váratlan bejelentést tett a Tisza párt: Lemondott a vezető!

Általános

A frakció közleménye higgadt hangnemben zárult: megköszönték eddigi munkáját, jó egészséget és szakmai sikereket kívánva neki, egyben jelezték, hogy hamarosan új frakcióvezetőt választanak. Ordas Eszter hivatalosan is bejelentette, hogy július 15-től távozik a budapesti közgyűlésből. Indoklása szerint kizárólag a magánélete miatt kényszerül félreál

Karácsony repül

Általános

Július 3-án a rendőrség nyomozást rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester és ismeretlen társai ellen a 2025-ös Budapest Pr/de rendezvény megs/erv/zése kapcsán. A feljelentést Novák Előd, a Mi Hazánk tette. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhe

Emilio felesége összeesett! – Végzetes hibát vétett!

Általános

Emilio, a kivételes hangú énekes és felesége, Tina, elképesztő fordulatot vett életük legsötétebb időszakában. Másfél év alatt együtt 177 kilót adtak le – de ez nem csak fogyókúra volt, hanem életmentő küzdelem. Mindketten Törökországban vállalták a gyomor műtétet, mert tudták: ha nem lépnek, meghalhatnak. Történetük a mélypontról való felemelkedés

Page 23 of 53