BUNDA A Konyhafőnökben! Rácz Jenőt OKOLJÁK!

Általános

Kiderült, kik jutottak be a 2024-es A Konyhafőnök döntőjébe, ahol először hármas párbajban dől el a győztes kiléte. A műsor történetének izgalmas fináléját december 23-án, hétfőn láthatják az RTL nézői. A döntő tétje nem csupán a trófea, hanem a 10 millió forintos fődíj is. BUNDA A Konyhafőnökben! Rácz Jenőt OKOLJÁK! ITT VANNAK A RÉSZLETEK: A [&hel

Nem hiszi el kivel jött össze Radics Gigi! Már nem titkolóznak!

Általános

Az elmúlt év Radics Gigi számára érzelmileg igencsak megterhelő volt, ám úgy tűnik, végre rátalált a boldogságra. Radics Gigi korábbi kapcsolata Mikus Áronnal 2020-ban vált nyilvánossá, és nem sokkal később megszületett közös gyermekük, Bella. Bár boldogságukat eleinte úgy tűnt, semmi sem árnyékolhatja be, kapcsolatuk véget ért, amit az énekesnő ta

Ordított Friderikusz-al Medveczky Ilona! Óriási a baj!

Celeb

Friderikusz Sándor hosszú pályafutása során mindig nagy figyelmet fordított műsorai előkészítésére, és különös hangsúlyt fektetett a korszak sztárriportereinek munkásságára. Rendszeresen jegyzetelt, és kiemelten érdekelte őt, hogy milyen kérdéseket tettek fel a riporterek, mivel ezeket későbbi interjúiban is felhasználhatta. A hír nem ért véget! Fo

Idősek nem vihetnek vissza FLAKONOKAT? MOST AKKOR MIVAN?

Általános

Mostanra több mint százmillió újrahasznosítható PET palackot, italosdobozt, üveget vittek vissza a magyarok a REpont-automatákba, ami azt is jelenti, hogy naponta már közel ötmillió darab terméket adunk le. Ha ebből egy havi átlagot képzünk, akkor az új visszaváltási rendszer forgalma bőven meghaladja a hatmilliárd forintot. És ez még csak a kezdet

Miki meg/erte Szabit a házasság első látásra buliján!

Celeb

Miki meg/erte Szabit a házasság első látásra buliján! Jelent meg TTokon ezzel a címmel a döbbenetes feszültség teljes hír! „Visszamegyek, telibe ve/em!” – Hangzott el a mondat a kamerák előtt! Szerencsére Miki csak gondolatba ve/te szét Szabit! Viszont eléggé elfa/ult a helyzet! MUTATJUK! MI TÖRTÉNT! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd

Ide menekültek Rácz Jenőék a tél elől! EZT LÁTNOD KELL!

Celeb

Rácz-Gyuricza Dóra és férje, Rácz Jenő idén is különleges helyszínen ünneplik a karácsonyt: kislányukkal, Kamillával együtt a gyönyörű Maldív-szigeteken pihennek. Ez már nem az első alkalom, hogy ezt a trópusi paradicsomot választják, és nem véletlenül. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!

Hát innen volt ismerős! Ebbe a műsorban szerepelt Judit!

Celeb

Fecső Judit kiemelkedő szereplője a *Házasság első látásra* műsornak, de nem ez az első alkalom, hogy a képernyőn látjuk. Korábban részt vett a *Séfek séfe* műsorban is. „A séfek közül Gábor Krausz Gábor a legszimpatikusabb. Gáborral kellene megnyernem a műsort, mert ő még sosem nyert, és itt az ideje. Gábor, megnyerjük” – nyilatkozta Judit. A [&he

Ez az IDŐS MILLIÁRDOS Szabó Zsófi új párja! VÉGRE BOLDOG!

Általános

Szabó Zsófi, miután korábban számos csalódást élt át, most sokkal óvatosabb a magánéletével, és igyekszik azt távol tartani a nyilvánosság figyelmétől. Ám a hozzá közel állók körében már tudják, hogy már nem él egyedülállóként. Ö AZ AZ IDŐS MILLIÁRDOS Szabó Zsófi új párja! LAPOZZ A RÉSZLETEKÉRT! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZ

Page 51 of 68