Delhusa Gjon ismét a figyelem középpontjába került, miután Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere azzal vádolta, hogy rendszeresen szabálytalanul parkol. Egy ilyen eset kapcsán állítólag egy rendőrségi igazolvány felmutatásával próbált meg kibújni a felelősség alól, de az akció visszafelé sült el: közokirat-hamisítás gyanúja miatt indítottak ell
Kevesen tudják: ezt jelenti, ha keresztet viselsz a nyakadban.
Egyes tárgyak, mint a talizmánok, különleges kövek és szimbólumok – például a kereszt vagy a rózsafűzér – többek egyszerű ékszernél, spirituális jelentéssel bírnak. SOKAN NEM IS TUDJÁK, DE EZ TÖRTÉNIK: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
DÖBBENET, DE Ezt üzeni Till Tamás szülei kisfiúk elkövetőjének!
Till Tamás eltűnése 2000. május 28-án örökre megváltoztatta családja életét. 24 év bizonytalanság után idén júniusban egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbeton alól került elő a fiú. A szülők nemrég vettek tőle végső búcsút, abban a hitben, hogy talán sosem tudják meg, mi történt pontosan, ekkor jött a beismerő vallomás: A hír nem ért véget!
Saját dalt adott ki Balogh Tamásné! EZT HALLGASD MEG!
A Séfek séfe hatodik évadában feltűnt Balogh Tamásné Eszter, a 29 éves biztosítási tanácsadó, igyekszik maximálisan kihasználni a reflektorfényt. Eszter aktívan építi online jelenlétét, Népszerűsége folyamatosan növekszik, amit saját márkás köténykollekciója is bizonyít – ezekre ikonikus mondásai, mint például a „Pusztulj, gurulj, szia!” vagy a „Cs
Repülhet Magyar Péter mert Lenyúlták az adományokat!?
Újabb komoly pénzügyi botrány tört ki a Tisza Párt háza táján. A Magyar Péter vezette párt mindössze pár hónapos, de már így sem ez az első eset, hogy komoly pénzekkel nem tudnak elszámolni. A legújabb botrány szerint hárommillió forinttal nem tud elszámolni Magyar Péter pártjának egyik önkéntese, és a hírek szerint a pártnak szánt támogatás [&hell
Botrány a Tiszánál! Lenyúlták az adományokat!
Újabb komoly pénzügyi botrány tört ki a Tisza Párt háza táján. A Magyar Péter vezette párt mindössze pár hónapos, de már így sem ez az első eset, hogy komoly pénzekkel nem tudnak elszámolni. A legújabb botrány szerint hárommillió forinttal nem tud elszámolni Magyar Péter pártjának egyik önkéntese, és a hírek szerint a pártnak szánt támogatás [&hell
Most érkezett a szomorú hír Gáspár Beáról!
Egészségi állapotáról van szó most. Gáspár Bea mindig is azt vallotta, hogy az életet nem szabad túl komolyan venni, és igyekszik elfogadni, amit hoz, valamint megoldani, amit lehet. Legfőbb célja, hogy jól érezze magát. Azonban tavasszal olyan nehézséggel találta szembe magát, ami megpróbálta ezt a hozzáállását: méheltávolító műtéten kellett átesn
Börtönbe mehet Delhusa Gjon amiért ezt csinálta!?
„Az említett ügyben a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-ha/isí/ás gyanúja miatt indított eljárást. A szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt” – válaszolta péntek délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot
Pápai Joci tiszta vizet önt a pohárba elbocsátása miatt!
Ttokon jelent meg a hír pár napja hogy Jocit elbocsáthatják a grimasza miatt azonban most tiszta vizet önt a pohárba! Az X-Faktor 12. szériájának fináléjában Sárközi Roland és Fehér Krisztián álltak ott a végső eredményhirdetésnél. Mielőtt kiderült volna számukra, melyikük a győztes, Miller Dávid megmutatta Pápai Jocinak a nevet rejtő borítékot: am
Terence Hilltől kell búcsúznunk! 🖤 – most érkezett a szomorú hír!
Rajongók sok-sok millióinak tört össze ma a szíve! A családja is megerősítette – A hír sajnos igaz! A magyarok egyik kedvenc színésze generációk óta szórakoztatta a Magyar nézőközönséget! Időtlen klasszikusokká váltak az évek alatt. Mutatjuk a részleteket! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!