Nagyon aggódom, de nem akarom mondani neki, mert mi van, ha ez valamilyen trópusi betegség. Tünde egyébként nagyon ritkán esik ágynak, de most ijesztően legyengülve ébredt. Már az elmúlt napokban sem volt jól, de reggel halálra rémített, olyan rosszul volt. Amikor jött a hajóorvos, ő is csak hümmögött nekem. Bármi megcsíphette, lehet akár Dengue-láz vagy malária is. Folyamatosan figyelem, nehogy láza legyen, mert akkor irány azonnal a kórház – mesélte Polgár Árpi!
Polgár Árpád felesége, Tünde, annyira megszenvedte a betegséget, hogy még enni sem tudott, de a milliárdos férje mindent megtett, hogy gondoskodjon róla. Szerencsére két nap pihenés után sokkal jobban lett, és már vacsorázni is el tudott menni a férjével. Bár továbbra sem érezte magát teljesen meggyógyultnak, szerencsére a malária lehetősége már kizárásra került.
Ez is érdekelhet:
Régebben a SsangYong motorjaival árulta termékeit, de ma már az osztrák AVL szakértői segítettek nekik benzines turbómotorokat kifejleszteni. Az AVL, amelyet 1948-ban alapítottak, eddig körülbelül 700 motor fejlesztésében vett részt, így nem meglepő, hogy a SsangYong 2023-ban bemutatott Euro 6D step-2 besorolású modern motorjai is simán teszik a dolgukat.
Forrás: MSN / FB
Leave a Comment