Akár egymilliárdot is elkölthetett tavasszal a Tisza Párt. Bár nem ismert, hogy a pénz honnan érkezett, tény, hogy rengeteg Soros Györgyhöz köthető személy található a párt környezetében. A napokban pedig láthatóan már – a Magyar Péter által „agyhalottnak” és „Soros-ügynöknek” nevezett – tiszás EP-képviselőknek is elege lett abból, hogy káosz uralkodhat a Tisza Párt pénzügyei körül. Ezért megtagadták, hogy novemberben átadják azt az ezereurós készpénzösszeget, amit havonta a pártelnök rendelkezésére kell bocsátaniuk. A brüsszeli politikusoknál az verte ki a biztosítékot, hogy Magyar Péter még csak bocsánatot sem kért tőlük a nyilvánosság előtt, miután napvilágra kerültek az őket megalázó kijelentései – írta meg a MagyarN.
Amikor megkaptam a telefont, el sem hittem, hogy ez valóban megtörtént, hogy felborult egy kamion. Azt gondoltam, csak kicsi a kár és utána mehetünk tovább – vallotta be Győző, aki a hír hallatán telj
– Már tegnap délután sejtettük, Rafaellel, hogy talán most láthatjuk édesanyját utoljára életben – mondta lapunk megkeresésére csütörtökön Róth Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Birkózók Szövets
Leave a Comment