Sulyok Tamás államfő, miután Magyar Péter közleményben arra szólította fel, hogy „mondjon valódi elnöki beszédet”, amely foglalkozik Magyarország jelenlegi állapotával, a posztjában azt írta, az ellenzéki párt vezetője sokadjára találja meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. „Majd hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok” – tette hozzá.
„A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt”
Az incidens, amely miatt a táncos a figyelem középpontjába került, verekedéssel végződött, de a nyomozás során állítólag droggal és zsarolással kapcsolatos szálak is felmerültek. A történtekről Andrei
Az érintett ügyfelek új azonosítókat kapnak, amelyek először a januári fogyasztásról szóló számlákon jelennek meg. A számlaképen is változás várható: a korábban használt konnektor szimbólum helyett vi
Sok alapítvány és szervezet már a nyugdíj érkezése előtt jelentkezik, telefonon vagy levélben kér adományokat. Az idős emberek azonban nehezen tudnak eleget tenni ezeknek a kéréseknek, hiszen a nyugdí
Leave a Comment