A rendőrség vizsgálatot indított az eset kapcsán, hogy tisztázzák a támadás pontos körülményeit és megvizsgálják az állatok tartási körülményeit. A boncolás már megtörtént, a holttestét visszaadták a családnak – számolt be az esetről a Mirror.
Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre külföldre, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak
Ha pedig itt, Budapesten vásárolnék ingatlant hitel segítségével, és életem végéig fizetném, akkor legalább a gyerekemnek lenne egy háza, amikor én már nem leszek. Úgy gondolom, hogy ez fontos, mert í
A Nemzet Színésze eltökélt abban, hogy minél hamarabb visszatérjen a színpadra. Bár orvosai döntenek arról, hogy két hét múlva elkezdheti-e újra a fellépéseket, Bodrogi Gyula bízik benne, hogy hamaros
Leave a Comment