Az edzőterem Instagram-oldala szintén hozzájárult a találgatásokhoz, amikor megosztotta egy képet, amelyen Dániel és Blanka együtt szerepeltek, és egy vicces megjegyzéssel azt írták: „A legjobb helyet találta meg az egész teremben.” Emellett több olyan fotó is kering a neten, amelyek látszólag szoros kapcsolatot sugallnak, sőt egyes képeket egy szív emoji és a „Ma közösen” felirat is kísért.
Persze az is előfordulhat, hogy az egész csak barátság, hiszen hasonló találgatások máskor is felmerültek már, például Megyeri Csilla kapcsán. Az idő majd eldönti, mi az igazság.
Az RTL.hu nemrég interjút készített Zsófival, ahol bevallotta, hogy a megjelenésével keresi a pénzt, és ebben büszke is magára. Fontos kiemelni, hogy semmilyen flnőtt tartalmat nem közvetít, nem dolgo
Győr közelében péntek este egy tragikus eset történt, amely megrázta az egész közösséget. Egy 41 éves nő kisgyermekével együtt egy érkező vonat elé lépett Ménfőcsanak térségében. A mozdonyvezető már n
Azonban nem árulta el, pontosan hogyan érte el ezt az eredményt, csak annyit jegyzett meg: „A kulcs a nem evés.” Anna megosztotta egy sajátos nézőpontját is az evésről és a társas érintkezésről: A hír
Leave a Comment