Az egész ország visszafojtott lélegzettel követte az elmúlt hetekben Egressy Mátyás rejtélyes eltűnését. A mindössze 18 éves, ígéretes tenisztehetségnek január 17-én veszett nyoma, miután barátaival a belvárosi Ötkertben bulizott. A vidám este azonban rémálomba fordult. Mátyás elszakadt a társaságától, majd egyedül vágott neki az éjszakának. Egyetlen gondolat uralta az elméjét: eltűnt a mobiltelefonja. A készülék számára nem csupán egy iPhone volt – azon volt az egész élete, minden kapcsolata, minden reménye. És ekkor jött az első s0kk0ló fordulat… SENKI SEM SZÁMÍTOTT ERRE! MUTATJUK, MI DERÜLT KI!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada Stohl Andrással már önmagában is témát szolgáltat a bulvár számára, hiszen a színész első alkalommal vállalta el főszereplőként a párkereső realityt a kamerák előt
Magyar Péterrel nem, az ő „gazdáival” vitázik Orbán Viktor – így reagált a miniszterelnök arra a meghívásra, amelyet Pintér Bence, Győr polgármestere intézett a két legnagyobb politikai erő vezetői fe
Balatonfenyvesen Rózsa György a családjával a nyaralójukban töltötte a vakációt. A délelőtt folyamán még ellátogattak a zalakomári bivalyrezervátumba, délután pedig a Balaton vizében próbáltak felfris
Leave a Comment