Kaszás Nikolett eltűnése több szempontból is rejtélyes. A fiatal nő budapesti albérletéből indult el túrázni, tömegközlekedéssel. Sikeresen megérkezett, teljesítette az útvonalat, majd erről üzenetben beszámolt a külföldön tartózkodó barátjának. Röviden beszélgettek, ezután a lány hazafelé indult. A rendőrség szerint a telefonját utoljára a túra helyszínén lehetett bemérni.
Mostanra már új gyanúsított került képbe! MUTATJUK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Az elmúlt napokban különböző közö/ségi mé/ia felületeken és politikai fórumokon olyan állítások kezdtek terjedni, miszerint Magyar Péter egy esetleges gazdaságpolitikai reform részeként ideiglenesen b
Sokk és döbbenet Szentmártonkátán! Öt fiatal élete ért véget egyetlen pillanat alatt, amikor autójuk a síneken összeütközött a száguldó vonattal. A volán mögött a 24 éves K. Zoltán ült, aki születésna
Akár 200 ezer forintos plusz támogatás is járhat azoknak az időseknek, akik megfelelnek a feltételeknek. A tervek szerint azonban nem mindenki ugyanakkora összeget kaphat: a nyugdíj nagyságától függőe
Leave a Comment