A „Házasság első látásra” legújabb évadában Miló Viki és férje, Attila már a kezdetektől komoly konfliktusokba keveredtek. Bár a műsorban egyelőre csak kisebb súrlódások láthatók, Viki több jelenetben is rosszullétre panaszkodott, amikor Attila túlzottan közel próbált kerülni hozzá.
Viki többször kérte férjét, hogy tartsa tiszteletben a határait, míg Attila a kapcsolat természetes részének tartotta volna a fizikai közelséget.
A feszültség végül odáig fajult, hogy Attila felállt az asztaltól, és faképnél hagyta Vikit – sok néző szerint ekkor már egyértelmű volt, hogy a kapcsolatuk mélyrepülésbe került.
EKKOR JÖTT A FORDULAT! MUTATJUK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
A jeges széllel és sarkvidéki légtömeggel érkező hóvihar több millió embert érintett, és becslések szerint kétmilliónál is többen maradhattak ideiglenesen energiaellátás nélkül a viharok idején – írja
Az élelmiszerárak emelkedésére válaszul a kormány újabb intézkedést jelentett be: célzott segítséget kapnak azok, akiknek leginkább szükségük van rá. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti
Az ismert tévés személyiség életét számos veszteség kísérte. Férje, Aigner Szilárd, a legendás meteorológus, a 70. születésnapja után váratlanul hunyt el. „Szilárdot otthon, a budakalászi házunkban ta
Leave a Comment