Eldőlt a novemberi nyugdíjprémium sorsa

Általános

Fontos változás derült ki a 2026-os költségvetés módosításából: eltűnt az a több mint 24 milliárd forintos keret, amelyet eredetileg a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére különítettek el. A döntés hátterében elsősorban a magyar gazdaság vártnál gyengébb növekedése áll, így a jelenlegi számok alapján a prémium törvényi feltételei sem teljesülnének

Körözi a rendőrség Tóth Gabit

Általános

Tóth Gabi neve az elmúlt években nemcsak a zene miatt került rendszeresen a figyelem középpontjába. Az énekesnő nyíltan vállalta politikai nézeteit, rendszeresen szerepelt közéleti eseményeken, és a Fideszhez is szorosabb kapcsolat fűzte. A politikai szerepvállalása azonban rengeteg vitát és támadást hozott számára. Az idei évben derült ki az is, h

Kiderült a Fidesz titkos terve

Általános

Huth Gergely vasárnapi bejegyzéséből egy lehetséges politikai menetrend rajzolódik ki a választási vereség után újjászerveződő Fidesz és a körülötte maradt jobboldal előtt. A Pesti Srácok volt főszerkesztője szerint a Kossuth téri demonstráció csupán főpróba lehetett. A következő állomást Orbán Viktor kötcsei programhirdetése jelentheti, majd októb

Ezt tűnt el Magyar Péter

Általános

Vasárnap ritka eseménynek lehettünk szemtanúi, az eddig naponta számos bejegyzést közlő Magyar Péter szőrén-szálán eltűnt. Csaknem huszonnégy órát vártunk, mire újra olvashattunk a kormányfőtől valamilyen bejegyzést. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL –

Botrány a Farm VIP-ben! Nem Anger Zsolt esett ki!

Általános

A Farm VIP legújabb farmgyűlése már az első pillanattól feszült hangulatban indult! A piros csapatnak kellett a többiek elé állnia, miután alulmaradtak a sárgákkal szemben az első termelési ciklusban. A védettséget Szőke Zsuzsanna szerezte meg, így ő biztosan fellélegezhetett, a többiek azonban tudták: valakinek hamarosan mennie kell. MUTATJUK A BO

Gajdos László döntött: Ennyi volt, ez lesz a palackvisszaváltással

Általános

A MOHU visszaváltásért felelős igazgatója, Bozóki Csaba a napokban jelezte, hogy a cég jogszabálymódosítást kezdeményez a készpénzhasználat kivezetésére. A javaslatot Újbuda polgármestere is támogatta, azzal érvelve, hogy a kukák átkutatása és a vidékről érkező palackgyűjtők köztisztasági, valamint közbiztonsági problémákat okoznak a fővárosban – í

Busztragédia Magyarországon! Hihetetlen, ami történt!

Általános

Újabb lengyel turistabusz szenvedett balesetet Magyarországon: Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító autóbusszal ütközött szombatra virradó éjjel Zalalövő közelében. Néhány héten belül a második lengyel turistabusz szenvedett balesetet Magyarországon. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgat

Gigantikus tüntetés jön Budapesten

Általános

A szociális ágazat dolgozóit képviselő szakszervezetek szeptember 18-ra demonstrációt készítenek elő a Miniszterelnökség épülete elé. Bár üdvözölték a kormány béremelési szándékát, továbbra sem tudják, pontosan mekkora emelésre számíthatnak, mikor kaphatják meg, és milyen ütemezés alapján hajtják végre. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget!

Page 7 of 233