Már nem én irányítok, szóljon az illetékeseknek!
A körülöttük állók szinte egyszerre kapták fel a fejüket: ilyen kemény kijelentésre kevesen számítottak. Baranyi ekkor már nyíltan kimondta: a kormány h-áb0rút folytatott Budapest ellen, amiben csak vesztesek vannak. A miniszterelnök azonban hidegvérrel – sőt, szinte élcelődve – vágott vissza:
„Nincs h-áb0rú, békesség van.”
Mészáros Lőrinc felesége akadt ki a Tisza párt elnökére. Emlékezetes, hogy Magyar Péter egy november végi sajtótájékoztatóján azt állította: „egy bordeaux-i kastélyban hárommilliárd forintba került V
Lovas Rozi párja szívroham következtében elhunyt. A hirtelen jött tragédia teljesen összetörte A mi kis falunk sztárját, aki most először beszélt arról, hogyan élte meg ezt a feldolgozhatatlan vesztes
Boros Kriszta a PORT-nak adott interjújában idézte fel a történteket. Elmondása szerint az egész egy kormányváltás után kezdődött, amikor a Magyar Televíziónál új vezetés érkezett, és politikai indítt
Leave a Comment