Rengetegen álltak ki Valkusz Máté és Ekler Luca mellett, akik szerintük az egész évad során „szívből versenyeztek”, és már önmagában az is győzelem, hogy idáig eljutottak. Többen azt sem rejtették véka alá, hogy szerintük Luca és Máté „a nézők bajnokai” maradnak. A Rdditen különösen heves vita alakult ki a döntő után: voltak, akik Rékát tartották a legszimpatikusabb versenyzőnek, mások viszont Lucát sajnálták, amiért ilyen közel került a győzelemhez, mégis lemaradt róla.
A nézők érzelmeit az is felerősítette, hogy az idei évad szokatlanul rövid volt. Sokan úgy érzik, túl gyorsan ért véget a műsor, és több idő kellett volna ahhoz, hogy igazán kibontakozzanak a rivalizálások és a személyes történetek. Több fórumon is arról írnak: hiába lett hivatalosan Koplányi Gábor és Szabó Réka az Exatlon győztese, a közönség szívében továbbra is megosztott marad, ki volt az „igazi” bajnok.
Hiába állította le a MÁV a Vonatinfó térképes késéskövető rendszerét, a magyar utasok továbbra sem maradtak információ nélkül: több alternatív oldal is működik, amelyek valós időben mutatják meg, hol
Július elején sokakat érhet kellemetlen meglepetés: szinte eltűnnek a megszokott egészségügyi szolgáltatások. Aki nem figyel időben, könnyen zárt ajtókba ütközhet, amikor orvoshoz fordulna vagy gyógys
Drámai jelenetek játszódtak miután kigyulladt egy több mint 280 utast szállító komp. Július 20-án délután tűz ütött ki a fedélzeten. A lángok pillanatok alatt elborították a jármű egy részét, a pánik
Leave a Comment