Pénteken már jóval változékonyabb időre készülhetünk. A napsütés mellett egyre gyakrabban jelenhetnek meg elszórt záporok, sőt helyenként erőteljesebb zivatarok is.
A reggelek ismét kellemetlenül hűvössé válhatnak: több helyen 10 fok alatti hőmérséklettel indulhat a nap, miközben délután egyes térségekben még mindig 30 fok fölé kúszhat a hőmérő.
Vagyis hatalmas lehet a napi hőingás, miközben a ködös, párás reggelek tovább nehezíthetik a közlekedést.
A legnagyobb fordulat azonban még hátravan: a következő napokban egyre határozottabban szorulhat ki a nyárias idő, és megmutathatja magát az ősz hidegebb arca. Hogy pontosan mikor érkezik a brutális lehűlés? Jövőhéten már csökken a hőmérséklet, utána pedig berúgja az ajtót az ősz!
Rónai Egon Húzós című portréműsorában Kasza Tibi volt a vendég. Ebben a TV2 műsorvezetője zenei karrierjéről, illetve annak végéről is beszélt. Mint ismert, Kasza annak idején a Crystal nevű együttess
Az egész országot megrázta az ötéves Dominik tragédiája. A kisfiú eltűnését követően órákon át kétségbeesetten kutattak utána, mígnem a Bucka-tóban találtak rá. A keresés során a környék összes elérhe
Leave a Comment