T. Danny saját elmondása szerint nem implantátumot szeretne, hanem saját porcból építhetik újjá az orrát. A beavatkozásra azonban várni kell, hogy a szövetek és a hegesedés megfelelő állapotba kerüljenek. És itt jön az igazán megdöbbentő rész. Mert időközben olyan felvételek is előkerültek, amelyeken már nem takarja el teljesen az arcát.
Olyan felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken T. Danny maszk nélkül látható.
A látvány azért is különösen erős, mert T. Danny korábban maga beszélt arról, hogy az orra állapota számára rendkívül fájdalmas emlék. A dokumentumsorozatban úgy fogalmazott, hogy az összeesés után úgy érezte, mintha egy teljesen más arc nézne vissza rá a tükörből. És valóban, írják a kommentelők! Több rajongó el is sírta magát a látványtól. A képet a fb-on osztották meg rövid történetben!
Drámai fordulat állt be Magyarország egyik legnépszerűbb tehetségkutatójában: úgy döntöttek, hogy Tóth Gabi több alkalommal is tapasztalt zűrös viselkedése, feszült konfliktusai a versenyzőkkel és zsű
Szerinte a fiatal nő az elmúlt időszakban rengeteg lelki megpróbáltatáson ment keresztül. Bár magánéletében korábban örömteli fordulatok történtek, a szakmai és nyilvános életében folyamatos támadások
Szokatlan hallgatásba burkolózott az énekesnő: közösségi oldalán sem bejegyzés, sem komment, csak egy fénykép jelent meg – egy gyertya, melynek lángja némán pislákol a fekete háttér előtt. A gesztus m
Leave a Comment