A nyugdíjasokat hónapok óta foglalkoztatja, pontosan mire lehet majd elkölteni az új SZÉP-kártyára érkező támogatást. Most egyre több részlet lát napvilágot a készülő szabályokról, és úgy tűnik, a kártyát nem lehet majd akármire felhasználni. A tervek szerint több mint egymillió idős kaphat jelentős összegű támogatást, de az is kiderült, hogy nem minden nyugdíjas számíthat ugyanakkora juttatásra.
ITT VANNAK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Sallai Nóra 2024. szeptember 27-én szenvedett tragikus balesetet Alsónémediben, az autóban vele utazott az 5 éves kisfia, aki a baleset után pár nappal elh/nyt. Azonban most döntő fordulat következett
Lovas Annabella, a 32 éves realityszereplő, akit a 2021-es Bachelor magyar változatában, A Nagy Ő-ben ismerhettek meg a nézők, tr/gikus körülmények között vesztette é/etét. Ho/ttes/ét több hónapos kut
A Budapesti Operettszínház jelentette be elsőként, hogy hazánk ikonikus művésze elhunyt. A szomorú hírt a család közölte az intézménnyel. Tehetsége nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismert
Leave a Comment