Ahogy közeleg a döntő, úgy sűrűsödik a dráma a kulisszák mögött. Curtis elárulta: annyi gyűlölködő kommentet kapott, hogy már fizikailag is érzi a terhet. Ráadásul sorra estek ki a mentoráltjai, végül Kökény Lali távozásával teljesen egyedül maradt.
„Én szerintem… én ezt elengedem, ezt az egészet” – csattant fel a telefonban, miközben a próbateremben mindenki ledermedt.
A rapper arról beszélt, hogy a versenyzők szüleivel is konfliktusai vannak, és már nem akar „teher lenni senkinek”. Sőt, kijelentette: ha kell, inkább kötbért fizet, de ő ebben így nem folytatja tovább.
Tóth Gabi kétségbeesetten próbálta visszatartani, de Curtis mondataiból úgy tűnt: már meghozta a döntést.
A beszélgetés legvégén jött a hidegzuhany:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALEzután interpellációk, azonnali kérdések és felszólalások következnek, majd a Parlament rátér a hét politikailag legsúlyosabb pontjára: az Alaptörvény 17. módosítására. Hallerné Nagy An
KÖVETKEZŐ OLDAL2025-től több vizsgálathoz újra kell beutaló. Sokan csak akkor szembesülnek vele, hogy egy vizsgálathoz kell-e háziorvosi beutaló, amikor már a recepción közlik, hogy nélküle nem fogadj
KÖVETKEZŐ OLDALSok nyugdíjas számára a havi nyugdíj önmagában nem elegendő a megélhetéshez, de szerencsére többféle kiegészítő támogatás is elérhető. A leggyakoribb ilyen juttatások közé tartozik az i
Leave a Comment