Tilla megjegyezte, hogy azt nézze még a zsűri is állva tapsol neki. Tomi odapillantott és nagyon mosolygott, hiszen a zsűritagoktól csupa jó és igaz véleményt kapott végig a verseny folyamán. Azután a műsorvezetőtől, Tillától szépen elragadta a mikrofont és minden véleményt elmondott.Jelezte, hogy tényleg igaz barátságok alakultak, és mindannyian annyira boldogok, hogy itt lehetnek, hogy megmutathatják tudásukat a nézőknek. Bekiabálták hogy nem neked kellett volna kiesni aztán megtörtént a váratlan dolog! MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALDudás Miklós hol/tes/ére kedden délelőtt talált rá párja, Szigligeti Ivett a kajakozó 18. kerületi otthonában, ahol a kiérkező rendőrök először kizárták az ideg/nkez/ség lehetőségét, de
KÖVETKEZŐ OLDALSzombat hajnalban egy korszak zárult le. Egy legenda ment el csendben, aki egész életében kerülte a botrányokat, és soha nem a magánéletével akart reflektorfényben maradni. Fenyő Miklós
KÖVETKEZŐ OLDALKözel két évtizedig vezetett különjárati buszt – most elmondta, miért volt elég Szabó József a FB-n osztotta meg gondolatait a lengyel buszbaleset kapcsán. Mint írta, nem szeretne talál
Leave a Comment