Szalai rendszeresen jelent volt a kormánypárt eseményein, vasárnap is láttuk az eredményvárón, a Bálnában, ahonnan sietősen távozott az eredmények kikerülése után. A Szalait felmentő Vaszily Miklós vezérigazgató, aki a fideszesített Index tulajdonosa is egyben, azzal indokolta a lépést, hogy a hírigazgatói pozíció a vállalat szervezeti átalakításának részeként megszűnik. „A m/d/avállalat hírszolgáltatási tevékenységének működési modellje átalakul: egyszerűsödik a vezetői struktúra, és integrálásra kerülnek a hírszerkesztőségi feladatok. Ennek következtében a hírigazgatói feladatkör a továbbiakban nem önálló vezetői pozícióként működik tovább” – írta Vaszily. A döntés értelmében a TV2 hírműsorainak (Tények, Tények Plusz, Napló, Mokka, tenyek.hu) főszerkesztői ezentúl közvetlenül Vaszily Miklós vezérigazgatónak riportálnak.
Sokan megfeledkeznek arról, hogy a januári emelés nem feltétlenül az év utolsó változása. Amennyiben a tényleges infláció meghaladja azt a szintet, amellyel év elején számoltak, a jogszabályok alapján
Hiába a színpadi energia, a fáradhatatlan szervezés és az örökifjú lendület, az idő még a mulatós koronázatlan királyát sem kíméli. Január 25-én hivatalosan is betöltötte a 65-öt – és ezzel egy korsza
Ehhez képest a Dolomit Kft. 2010 óta körülbelül 16,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el. A cég 51%-a van az ön tulajdonában. Az adózott eredmény 51%-a 8,41 milliárd forint. Ha a cégből történt
Leave a Comment