Az elmúlt hónapok árulkodó jeleit már csak most értjük igazán. Balázs Péter nemrég nyilatkozta:
„Fogy az erőm… pedig még szeretnék élni.” Ekkor még kevesen vették komolyan a vallomását — mindenki azt hitte, csak múló rosszullét, egy átmeneti testi gyengeség. Csakhogy nem az volt. A barátok szerint gyorsan, alattomosan, könyörtelenül romlott az állapota. Egyre többet volt kórházban, egyre ritkábban jelent meg nyilvánosan.
A hosszú ideje tartó, alattomos betegség támadta meg a szervezetét, amely hónapról hónapra elvette minden erejét.
A művész utolsó időszakában sokat fogyott, gyengévé vált, és bár küzdött, ahogy csak tudott, a betegséggel szemben végül nem maradt esélye.
A PILLANAT, AMIKOR MINDEN ELVESZETT
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALA levegő már régóta vibrált Tóth Gabi és 0sváth Zsolt között, de ami most történt, az minden eddigi konfliktusukat felülírta. A két ismert szereplő hónapok, sőt évek óta üzenget egymásn
KÖVETKEZŐ OLDAL2025-től több módosítás lép életbe a készpénzfelvétel szabályozásában Magyarországon. Díjmentes készpénzfelvétel továbbra is elérhető A havi két alkalommal ami a nyugdíjadat is érinti!
KÖVETKEZŐ OLDALMolnár Csilla mindössze 17 évesen vetett véget életének, óriási adag gy0’gyszerrel, alig kilenc hónappal azután, hogy 1985-ben szépségkirálynővé koronázták. Bár búcsúlevelet hagyo
Leave a Comment